|
Magyarországon szélvédőjavítással az 1990-es évek eleje óta foglalkoznak. Azóta a technológia nem sokat változott de egyre több cég anyaga került a piacra. Személyesen is sikerült jó párat kipróbálnom és kiválasztanom közülük számomra a legjobbat.
A javítás sikerességét és tartósságát nagyban befolyásolja az anyag minősége. Részemről az Esprit cég termékeit találtam a legjobbnak melynek köszönhetően nem igazán fordulnak elő reklamációs problémák.
A szélvédő kétrétegű üveglapból áll (külső ill. belső réteg), a két réteg között egy átlátszó ragasztófólia van..
Kavicsfelverődés esetén általában a fölső rétegből letörik egy kúpos darab (kagylós sérülés) befelé a fólia felé. A letört darab és az éppen maradt üvegfelület közé levegő kerül. Előfordulnak még félkagylós, repedésszálas, körkörös sérülések és ezeknek kombinációi. Valamint az ezekből kialakult repedések. Előfordulhat, hogy a belső réteg is sérül. Ezeknek javítása nagyban függ attól, mennyire van hozzáférhető helyen a sérülés.
A javítás lényege, hogy a levegő helyére egy teljesen átlátszó, az üvegével nagyban megegyező törésmutatójú anyagot tegyünk és azt természetes vagy mesterséges uv-fény segítségével megköttetjük. Ezáltal a sérülés elhalványul és nem tud továbbrepedni.
Kavicsfelverődés esetén megfúrjuk a felületi sérülést ezzel eltávolítjuk az itt lévő lerakodott szennyeződést és a furaton keresztül, egy injektor segítségével, nyomással töltjük fel a sérülést..
Repedés esetén a külső vagy a belső üvegréteg teljes keresztmetszete át van repedve. Javításkor megfúrjuk a repedés vége előtt az üveget (amely majd megakadályozza a továbbrepedést) és végigtöltjük anyaggal a repedést. A furatot minden esetben egysíkba hozzuk az üveggel és fényesre polírozuk.
A javított sérülés esztétikája nagyban függ a felületi sérülés nagyságától, a benne található repedések, illetve a belekerült szennyeződés mennyiségétől.
Ezért fontos a kavicsfelverődéseket leragasztani amíg nincs javíttatva. /pl. cellux/ Repedéseknél ezt nem javaslom mert a ragasztó könnyen beleolvad a sérülésbe és utána azt nem lehet kitakarítani.
A javítást hideg-meleg nem befolyásolja csak a csapadék. A legtöbb sérülést nem lehet kiszárítani ezért esőben nem érdemes javíttatni mert anyag helyett víz marad benne és így nem biztos a javítás.
A kavicsfelverődéseket érdemes minél hamarabb javíttatni elkerülvén az elrepedést különösen ha az a szélvédő szélének 5-10 cm-es sávjába esik. Ilyenkor 90-95% az esély, hogy el fog repedni. Míg más helyen lévő sérülés esetén 50-50%.
előtte utána





Árjegyzék:
Kavicsfelverődés: 2000.-Ft.- tól
Repedés: 20cm. 4000-5000.-Ft. -tól
Rendszám vagy alvázszámgravírozás: 4000.-Ft. ( körbe az összes üvegbe)
Letört belsőtükrök ragasztása: 2000.-Ft.
Légterelők oldalüvegekre: 5000.-Ft. -tól
Lámpavédő plexik: 6000.-Ft. -tól
További szolgáltatások:
-Rendszám, alvázszámgravírozás.
-Letört belsőtükrök ragasztása.
-Légterelők, lámpavédő plexik beszerzése és felszerelése.
Rendszám,alvázszámgravírozás:
Egy bizonyítottan bevált autólopás elleni módszer melyet a biztosítótársaságok is meg szoktak követelni casco kötés esetén.
A jelöléseket az üvegekből nyom nélkül nem lehet eltüntetni ezért ellopás esetén azokat cserélni kellene ami tetemes összeget jelent, illetve az üvegeket nem tudják értékesíteni.
Letört belsőtükrök ragasztása:
Napjainkban az autókban a belső-visszapillantó tükröt szinte kivétel nélkül mind a szélvédő belsejére ragasztva helyezik el. A letört, leesett vagy szélvédőcsere esetén a nem megfelelő ragasztóval visszaragasztott tükrök károsíthatják az üveget ami sok esetben szélvédőcseréhez vezethet. A ragasztók fajtája autó típusonként is változhat.
Légterelők oldalüvegekre:
Esztétika mellett nagy segítséget nyújt az autó szellőztetésénél, különösen eső esetén ha párásodnak az üvegek. Akkor is le lehet engedni a légterelővel szerelt ablakot a plexi szintjéig anélkül, hogy a víz bekerülne a járműbe.
Felszereléskor figyelni kell, hogy a plexi a helyére kerüljön, ne akadályozza az üveget, illetve ügyelni kell a megfelelő rögzítésre.
Lámpavédő plexik:
A teherautók mellett egyre több személyautóhoz is gyártanak már lámpavédő plexit Használatával nem sérül a lámpa kavicsfelverődés esetén. Az apró kis ütések nem mattítják, öregítik a fényszórót, ködlámpát. A plexit a rögzítésből adódóan bármikor egy mozdulattal el lehet távolítani és le lehet takarítani az alatta lévő fényszórót. Átlátszó kék és víztiszta anyagból kaphatók.
|